Mi a Reiki?

 

A szó egy japán szóösszetétel, melynek szabad fordítása: isteni életenergia.

A „rei” egyetemeset jelent, a „ki” pedig életenergiát.

 

A Reiki egy passzív energia, mivel használatakor a Reikit adó személy csatornaként működik. Az energia ott hat, ahol a páciensnek a legnagyobb szüksége van rá.

 

A Reiki maga komplex módszer, az egész szervezetre jótékony hatással bír. A gyógyulást, gyógyulttá válást és az egészség megőrzését szolgálja.

 

A Reiki isteni minőség, s mint olyan, minden körülmények között meghagyja a személyes szabadságot, azaz a szabad akarat létjogosultságát.

 

Valamennyien ezzel az Egyetemes Életerõvel születünk, mivel ez maga az Élet energiája.

 

A Reiki-kezelés bármely gyógymóddal, így a hagyományos orvoslással is kombinálható, azonban nem helyettesíti az orvosi kezelést!

 

A Reiki hatásai:

 

Úgy tartjuk, hogy a betegség, fizikai tünet egy következmény, méghozzá a lelki egyensúlyunk felborulásának következménye. A fizikai test tünete jelzés a tudat számára. Ebből következik, hogy az ok lelki egyensúlytalanság, amely a betegséget eredményezi. A Reiki magát az okot kezeli, így eredményez gyógyulást.

 

Összességében elmondható, hogy a Reiki harmonizál, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz, elindítja a saját öngyógyító erőket.

 

A Reiki energia világnézetre való tekintet nélkül mûködik, nem ellentétes egyetlen vallás vagy felekezet tanításaival sem, hiszen ez a szeretet energiája.

 

A Reiki története:

 

A Reiki alapító mestereként Dr. Mikao Usui –t tiszteljük. Usui a 19. század második felében élt, a Japán Kiotói Egyetemen tanított. Egy napon tanítványai megkérdezték tőle, hogy milyen módszerrel gyógyított Jézus, és hogy tud-e erről valamit? Mivel nem volt ezzel kapcsolatos ismerete, ezért saját, belső erős késztetése sarkallotta őt arra, hogy megkeresse rá a választ. Otthagyta a munkáját és évekig kutatott az ismert mester nyomában, míg végül egy kolostorban, régi szanszkrit iratok között talált rá az energia általi gyógyítás egy módjára. Megtalálta a hozzá kapcsolódó szimbólumokat is. Rájött, hogy ezeknek fontos szerepük van a hatással kapcsolatban is. Sajnos még mindig nem volt a teljes tudás birtokában, hiszen a szimbólumok jelentését nem ismerte, és nem tudta, hogyan kell azokat használni, mert erről nem tett említést az irat.

Dr. Usui elhatározta, hogy meditálni fog, és így szerzi meg a hiányzó tudást. A Koriyama-hegyen meditációra alkalmas helyet keresett, ahol meditált és böjtölt. A 21. napon látomása volt, majd transzba esett. A transzélmény alatt megkapta a hiányzó információkat a szimbólumok jelentését és használatát illetően, és beavatást kapott a Reiki erő használatára.

Ezután elindult a hegyről lefelé, majd megbotlott egy kőben és elesett. Ennek köszönhetően lehetősége nyílt használni és megtapasztalni a megszerzett tudást. Usui önkéntelenül helyezte kezét a vérző sebre. Érezte, hogy energiaáramlás indul el a kezéből, a fájdalom megszűnt, s a vérzés is leállt néhány percen belül.

Életének következő szakaszában elkezdte gyógyítani a rászorulókat, a betegeket. Később keserves felismerésben volt része: gyógyult páciensei sorban tértek vissza régi életmódjukhoz. Usui felismerte az „adni” és „elfogadni” univerzális törvényét, miszerint az egyensúly csak úgy tartható fenn, ha a páciens is tesz a gyógyulásáért. A páciensnek is kell adnia, és felelősséggel lennie az iránt, amit elvár. Felelősséget kell vállalnia saját magáért és gyógyulásáért.

Ezután elköltözött és elkezdte oktatni a Reikit. Usui tisztában volt a Reiki egyik legfontosabb sajátosságával, az isteni szabadsággal, és tudta azt is, hogy ez az erő intelligens. Tanulóival megértette, hogy a Reiki megélésével képesek igazán megtanulni és megérteni a Reikit.